[Determined] - Prológus

Szöul utcáin bolyongva kémleltem a szürke felhőbe borult várost és annak lakóit, akik esernyőkkel a fejük felett igyekeztek munkahelyükre. Egymást lökdösve próbáltak utat törni maguknak a hatalmas tömegben, látszólag eredménytelenül. Az utcákat róva igyekeztem be a suliba, ahol az élet megállás nélkül telt el mindennap. Ráadásul egyre jobban kezdtem kényelmetlenül érezni magamat, hogy a napjaim csak azért voltak bearanyozva, mert fontosnak tartottak. De egyáltalán nem éreztem magam annak, hiszen könnyen átláttam a szitán, ez mind csak azért van, mert tudták jól, hogy anyám igazgatóhelyettesként volt jelen az iskola életében, míg az apám a város egyik legjobb rendőreként tiszteltek. S az emberekben legtöbbször felvetül az a gondolat, hogy milyen nehéz gyerekkorom lehetett.
Egyáltalán nem volt az, bár tény, hogy néhanapján a hátam közepére sem kívántam a szüleimet. Azonban az olyan sorsú embereknek, mint én, akiknek a szülei ilyen szerepeket töltenek be az életben, általában elhanyagoltak, s csodálkoznak, hogy miért keverednek folyton bajba a gyerekeik.  Az én családom viszont egyáltalán nem erről volt híres, mondhatni jómódú család sarja vagyok, de egyáltalán nem lettem elkényeztetve, mert mindig is tudták hol voltak azok a bizonyos határok, amik számomra még megengedettek voltak.
Azonban a párkapcsolataimba a kezdetektől fogva beleszóltak, ezzel felrúgva az életemet. Bár, amint megtudták, hogy apám egyik munkatársával a mai napig viszonyt folytatok, meglehetősen helyesnek találták. Már csak abból kiindulva, hogy Jiminben mindketten százszázalékosan megbíztak, a hivatása, a kisugárzása és egyéb dolgok miatt. Viszont abban még mindig kedvükre döntenek, hogy mikor mehetek el a barátommal randizni és mikor. És ennek többsége csak és kizárólag a rendőrségi találkozókon történik, mert Jimin olyan szakmát választott, ahol nem engedi meg semmi, hogy lankadjon a figyelme.
A suli területére érve, egyből szemet szúrt barátnőm alakja, aki kezével nekem integetett esernyője alatt, hogy siessek. Lépéseimet felgyorsítottam, hogy ne várassam meg még jobban, mivel így is úgy zuhogott az eső, mintha dézsából öntenék. Ahogy elé értem egyből a nyakamba ugrott egy ölelésre, s elkezdett befele tuszkolni, mert elmondása alapján halálra fagyott. Nos, aki szoknyába jött, annak ezzel kell számolnia...
– Mijoo, hallottad azt a hírt, hogy új tesi tanárt kapunk? – ugrándozott mellettem Yooyoung, miközben a vállamat rángatta. Unott képpel meredtem rá, mivel tudnia kellett volna, hogy soha nem rajongtam a tesiért, holott szerettem sportolni. – Elvileg nem olyan régen töltötte be a huszonegyet, mellette pedig helyes és nagyon cuki – áradozott továbbra is az új tanárról, akit már most unszimpatikusnak könyveltem el.
– Szerintem még túl fiatal ahhoz, hogy munkába álljon. Egy normális ember, ilyenkor még az egyetemen tengeti a mindennapjait – feleltem a lehető leghalkabban, de még barátnőm így is meghallotta az egészet. Ezért az egész mondaért, egy jó nagy lecseszést is kaphattam, ami miatt jobban tettem volna, ha lesüllyedtem volna a pokol legaljára.
Alaposan átgondoltam barátnőm minden szavát, s rá kellett jöjjön, hogyha új tesi tanárt kapunk, akkor elvileg neki is ma kellett volna kezdenie. Már csak abból kiindulva, hogy pont tesivel kezdtünk. Nem tudom, a hallottak alapján, egyáltalán nem fogok tudni maximálisan megbízni ebben a tanárban. Mert az egész olyan furának hatott így elsőre, s a fiatal kora ellenére, már most tudtam róla, hogy kiszámíthatatlan lesz...