A torkomban hatalmas gombóc keletkezett, ahogy megláttam magammal szemben a tesi tanáromat, vagy, ahogy hívta magát, Jungkookot. Tudtam, hogy itt valami nagyon nem stimmel, mivel Yooyoung tesi órán, sőt, már előtte is látta rajtam, hogy nem szimpatizáltam vele. Akkor mégis hogyan fordult volna meg a barátnőm fejében az, hogy pont vele randizzak? Bár arra mégis több esélyt láttam, hogy még mielőtt bekerült volna hozzánk, még azelőtt találkoztak egymással. Hát, mindketten elfelejthetik azt, hogy én itt maradok-e vagy sem.
A szék háttámláján elhelyezkedő táskámért nyúltam, hogy hazaindulhassak és minden figyelmemet egyedül a tanulásnak szentelhessem. Tényleg rendes volt tőle, hogy vette a fáradtságot és eljött eddig, de nem volt az esetemen, és nem is voltunk annyira egy hullámhosszon, hogy egy szót is szóljak hozzá. Nem, én egy tisztességes randit akartam, az igazi barátommal, aki néhány órával ezelőtt merőben megharagudott rám. És ez mind Jungkook miatt volt, aki nem szándékozott békén hagyni. Ha már tanárnak állt be, viselkedjen is ahhoz méltóan, s elkerülni minden olyan dolgot, aminek köze lehet egy tanár-diák viszonyhoz. Nem tudtam róla megállapítani, hogy mégis mennyire nézett hülyének azzal kapcsolatban, hogy nem fogok rájönni az egészre.
– Nem hinném, hogy bármikor találkoznánk, így én megtartom azt a formalitást, hogy nem tegezem. Úgyhogy, ha kérhetem, maradjon ön is annál, hogy úgy beszélünk egymással, mint tanár a diákjával – válaszoltam higgadtan, majd a kezéből kivéve a telefont, indultam meg az ajtó felé.
– Azt hittem szorul beléd annyi tisztelet, hogy nem lépsz csak úgy le egy randiról – meredt rám egy gúnyos vigyor kíséretében, amit én egy egyszerű fintorral díjaztam.
– Igen, az olyanokról nem, ahol az igazi barátommal randizok és nem holmi légből kapottakra kell elkészülődnöm kemény fél óra alatt – mondtam Jungkook-nak háttal állva, mert a viselkedése még arra sem volt méltó, hogy szemkontaktust teremtsek vele.
– Hát, Yooyoung nekem azt említette, hogy már abban a zónában vagytok, amikor szakítani szeretnétek a másikkal – kezdett el gondolkodni alaposan.
Mondhatni igencsak meglepődtem azon, amit mondott. Yooyoungot egyáltalán nem úgy ismertem meg, hogy ilyeneket állítson az olyan férfiaknak, mint Jungkook. Már most tudtam, hogy holnap erről részletesen el fogok majd beszélgetni a barátnőmmel a magyarázatok érdekében. Nem méltatott még arra sem, hogy válaszoljak neki, ezért minden szót megtagadva tőle léptem ki az üzletből, s indultam meg hazafele. Csak abban tudtam reménykedni, hogy nem fog követni vagy feltartóztatni, ha netalántán mégis úgy lenne.
Lépéseimet felgyorsítottam, miközben Jimin telefonszámát kerestem ki a névjegyek közül, hogy a tudtára adjam, mi miatt is maradt el a hetek óta tervezett randink. Tudat alatt tisztában voltam azzal, hogy mérges lesz rám, de nem érdekelt, csak beszélni akartam vele és megszüntetni a közöttünk levő nagy szakadékot, amit a kimaradásom okozott. Viszont lehet nem kellene az egészet megtennem, mivel Isten tudja, hogy fog reagálni az egész szituációra. Már szerettem volna elindítani a hívást, amikor hirtelen egy rendőrautó fékezett le mellettem, s egyből meg tudtam állapítani, hogy ez pont Jimin volt.
Ahogy megláttam Jimint, az arcomra egyből kiült egy mosoly, ezzel együtt az összes létező olyan gondolatot kiűzve az elmémből, aminek köze volt Jungkook-hoz. Tudtam jól, hogy ahol ott volt ő, gond nem lehetett semmiből, mivel egyből intézkedett. Meg ha bármi baj vagy probléma volt, amit nem szerettem volna a szüleimmel megosztani, akkor nyugodtan fordulhattam hozzá. Viszont most, hogy ez az egész vakrandis ügy megtörtént, nem vagyok abban biztos, hogy elmondjam-e neki, mivel a haragja biztosan a csillagos eget fogja súrolni.
– Szokatlannak találtam, hogy nem vetted fel a telefont, aztán végül is eszembe jutott, hogy tanulsz. Erre pedig egy nem várt meglepetés fogad, hogy itt talállak... Nos, egy olyan kávézó előtt, ahol a szerelmesek szoktak beszélgetni... – szólalt meg hirtelen Jimin, amitől még az ütő is megállt bennem. Az egyszer biztos, hogy nagyon hamar képes kideríteni az igazságot...
– Csak volt néhány elintézni valóm, amiért el kellett jönnöm otthonról – vágtam rá egyből valami hihető sztorit, amiről volt egy olyan érzésem, hogy nem fogja bevenni.
– Üljél csak be szépen Mijoo, és mond el a teljes igazságot – mondta higgadtan Jimin. Tudtam róla, hogyha most mindent elmondok neki, akkor biztosan nem lesz olyan nyugodt, mint most.
Egy sóhaj kíséretében ültem be mellé a rendőrautóba, s kötöttem be magamat, felkészülve a legrosszabbra és arra is, hogy alig tíz perc múlva, a kapcsolatunkat se híre, se hamva lesz. Mélyeket lélegezve vártam azt, hogy kérdezzen valamit, de ahogy elnéztem a nem olyan régen lezajlott beszélgetést, egész biztosan mást várt tőlem. Sajnos én is saját magamtól, mivel nem volt rám jellemző, hogy valamit hosszasan elhallgassak előle. Azonban volt egy olyan megérzésem, hogy ezt az egész kis találkozót illetően, jobb lenne, ha rejtve maradna előle. Legalább így ne próbáljam meg fájdítani a lelkivilágát.
– Elmondod ma még Mijoo? Mert ha jól emlékszem, amikor elkezdtünk járni azt fogadtuk meg, hogy őszinték leszünk a másikkal – törte meg a kínos csendet, tekintetét továbbra is az úton tartva.
– Igen, de ez most olyan, hogy nem akarom neked elmondani – feleltem hűvösen, miközben az ablakon végig folydogáló cseppeket néztem.
– Ha nem, hát nem – válaszolt, majd így folytatta: – Szeretnék egy kis szünetet a kapcsolatunkban, már csak azért is, mert most jön azaz időszak, amikor a főnök több munkát fog a nyakamba akasztani, mint eddig – mondta alig érthetően, de még így is tisztán hallottam, hogy időt szeretne a kapcsolatunkban.
– Rendben, legyen úgy. Viszont én is annyit kérek; Adj egy kis időt, hogy átgondoljam a dolgokat én is... – válaszoltam, majd miután leparkolt a házunk előtt, minden köszönés nélkül szálltam ki a kocsiból, ami nem volt a mi kapcsolatunkra jellemző.
A szék háttámláján elhelyezkedő táskámért nyúltam, hogy hazaindulhassak és minden figyelmemet egyedül a tanulásnak szentelhessem. Tényleg rendes volt tőle, hogy vette a fáradtságot és eljött eddig, de nem volt az esetemen, és nem is voltunk annyira egy hullámhosszon, hogy egy szót is szóljak hozzá. Nem, én egy tisztességes randit akartam, az igazi barátommal, aki néhány órával ezelőtt merőben megharagudott rám. És ez mind Jungkook miatt volt, aki nem szándékozott békén hagyni. Ha már tanárnak állt be, viselkedjen is ahhoz méltóan, s elkerülni minden olyan dolgot, aminek köze lehet egy tanár-diák viszonyhoz. Nem tudtam róla megállapítani, hogy mégis mennyire nézett hülyének azzal kapcsolatban, hogy nem fogok rájönni az egészre.
– Nem hinném, hogy bármikor találkoznánk, így én megtartom azt a formalitást, hogy nem tegezem. Úgyhogy, ha kérhetem, maradjon ön is annál, hogy úgy beszélünk egymással, mint tanár a diákjával – válaszoltam higgadtan, majd a kezéből kivéve a telefont, indultam meg az ajtó felé.
– Azt hittem szorul beléd annyi tisztelet, hogy nem lépsz csak úgy le egy randiról – meredt rám egy gúnyos vigyor kíséretében, amit én egy egyszerű fintorral díjaztam.
– Igen, az olyanokról nem, ahol az igazi barátommal randizok és nem holmi légből kapottakra kell elkészülődnöm kemény fél óra alatt – mondtam Jungkook-nak háttal állva, mert a viselkedése még arra sem volt méltó, hogy szemkontaktust teremtsek vele.
– Hát, Yooyoung nekem azt említette, hogy már abban a zónában vagytok, amikor szakítani szeretnétek a másikkal – kezdett el gondolkodni alaposan.
Mondhatni igencsak meglepődtem azon, amit mondott. Yooyoungot egyáltalán nem úgy ismertem meg, hogy ilyeneket állítson az olyan férfiaknak, mint Jungkook. Már most tudtam, hogy holnap erről részletesen el fogok majd beszélgetni a barátnőmmel a magyarázatok érdekében. Nem méltatott még arra sem, hogy válaszoljak neki, ezért minden szót megtagadva tőle léptem ki az üzletből, s indultam meg hazafele. Csak abban tudtam reménykedni, hogy nem fog követni vagy feltartóztatni, ha netalántán mégis úgy lenne.
Lépéseimet felgyorsítottam, miközben Jimin telefonszámát kerestem ki a névjegyek közül, hogy a tudtára adjam, mi miatt is maradt el a hetek óta tervezett randink. Tudat alatt tisztában voltam azzal, hogy mérges lesz rám, de nem érdekelt, csak beszélni akartam vele és megszüntetni a közöttünk levő nagy szakadékot, amit a kimaradásom okozott. Viszont lehet nem kellene az egészet megtennem, mivel Isten tudja, hogy fog reagálni az egész szituációra. Már szerettem volna elindítani a hívást, amikor hirtelen egy rendőrautó fékezett le mellettem, s egyből meg tudtam állapítani, hogy ez pont Jimin volt.
Ahogy megláttam Jimint, az arcomra egyből kiült egy mosoly, ezzel együtt az összes létező olyan gondolatot kiűzve az elmémből, aminek köze volt Jungkook-hoz. Tudtam jól, hogy ahol ott volt ő, gond nem lehetett semmiből, mivel egyből intézkedett. Meg ha bármi baj vagy probléma volt, amit nem szerettem volna a szüleimmel megosztani, akkor nyugodtan fordulhattam hozzá. Viszont most, hogy ez az egész vakrandis ügy megtörtént, nem vagyok abban biztos, hogy elmondjam-e neki, mivel a haragja biztosan a csillagos eget fogja súrolni.
– Szokatlannak találtam, hogy nem vetted fel a telefont, aztán végül is eszembe jutott, hogy tanulsz. Erre pedig egy nem várt meglepetés fogad, hogy itt talállak... Nos, egy olyan kávézó előtt, ahol a szerelmesek szoktak beszélgetni... – szólalt meg hirtelen Jimin, amitől még az ütő is megállt bennem. Az egyszer biztos, hogy nagyon hamar képes kideríteni az igazságot...
– Csak volt néhány elintézni valóm, amiért el kellett jönnöm otthonról – vágtam rá egyből valami hihető sztorit, amiről volt egy olyan érzésem, hogy nem fogja bevenni.
– Üljél csak be szépen Mijoo, és mond el a teljes igazságot – mondta higgadtan Jimin. Tudtam róla, hogyha most mindent elmondok neki, akkor biztosan nem lesz olyan nyugodt, mint most.
Egy sóhaj kíséretében ültem be mellé a rendőrautóba, s kötöttem be magamat, felkészülve a legrosszabbra és arra is, hogy alig tíz perc múlva, a kapcsolatunkat se híre, se hamva lesz. Mélyeket lélegezve vártam azt, hogy kérdezzen valamit, de ahogy elnéztem a nem olyan régen lezajlott beszélgetést, egész biztosan mást várt tőlem. Sajnos én is saját magamtól, mivel nem volt rám jellemző, hogy valamit hosszasan elhallgassak előle. Azonban volt egy olyan megérzésem, hogy ezt az egész kis találkozót illetően, jobb lenne, ha rejtve maradna előle. Legalább így ne próbáljam meg fájdítani a lelkivilágát.
– Elmondod ma még Mijoo? Mert ha jól emlékszem, amikor elkezdtünk járni azt fogadtuk meg, hogy őszinték leszünk a másikkal – törte meg a kínos csendet, tekintetét továbbra is az úton tartva.
– Igen, de ez most olyan, hogy nem akarom neked elmondani – feleltem hűvösen, miközben az ablakon végig folydogáló cseppeket néztem.
– Ha nem, hát nem – válaszolt, majd így folytatta: – Szeretnék egy kis szünetet a kapcsolatunkban, már csak azért is, mert most jön azaz időszak, amikor a főnök több munkát fog a nyakamba akasztani, mint eddig – mondta alig érthetően, de még így is tisztán hallottam, hogy időt szeretne a kapcsolatunkban.
– Rendben, legyen úgy. Viszont én is annyit kérek; Adj egy kis időt, hogy átgondoljam a dolgokat én is... – válaszoltam, majd miután leparkolt a házunk előtt, minden köszönés nélkül szálltam ki a kocsiból, ami nem volt a mi kapcsolatunkra jellemző.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése