Halványlila fogalmam sem
volt arról, hogy miért így döntöttem, de ezt láttam a legjobbnak. Lehet, hogy
pár napig fájni fog hiánya, de egyszer biztosan túl fogom tenni magam rajta és
más párkapcsolat után nézni. Lassan a könnyek kezdték el égetni a szememet, de
nem engedhettem meg magamnak, hogy emiatt sírjak, amikor én tettem meg a lépést
és szakítottam vele. Rengeteg olyan srác él a földön, aki tisztességes és
megbecsüli a barátnőjét, de talán olyan kisugárzással rendelkező ember, mint
Jimin, nincs máshol.
Telefonomat előkaptam a
táskám legaljáról és azonnal a névjegyzéket kezdtem el böngészni, hogy
megtaláljam Yooyoung telefonszámát. Most kivételesen szükségem volt egy olyan
emberre, aki helyre rak és megmondja a szemembe, hogy egy idióta vagyok, mert
hagytam útjára engedni azt a személyt, aki talán az egyik legjobb dolog volt az
életemben. És ha meg is gondolnám magamat, s visszafordulnék, nem is biztos, hogy
Jimin megbocsát ezért a ballépésemért.
Fülemhez emelve a
készüléket, vártam, hogy legjobb barátnőm végre felvegye. Helyette csak
feleslegesen csengett, mivel szándékába sem volt, hogy felvegye, amit már egy
párszor eljátszott velem. S tisztában volt azzal, hogy mégis mennyire nem
szerettem, ha ezt csinálja. Mivel már kezdtem biztosra menni, hogy úgy sem
fogja felvenni, egyedül ültem be egy helyi kávézóba és kértem ki az egyik
kedvenc kávémat.
Olyan mély letargiába
zuhanhattam, hogy szerintem még a körülöttem levő embereknek is feltűnhetett. A
még forró italt iszogatva nézegettem a telefonomban levő közös képeinket
Jiminnel, amikor még együtt voltunk és mindketten boldogok. Most már egész
biztosan elkönyvelhettem magamban, hogy az életem hivatalosan is darabjaira
esett és még azt is megmerem kockáztatni, hogy annyira elmegy majd az eszem,
hogy azért fogok könyörögni Jungkooknak, hogy alkossunk egy párt.
– Csak nem egyedül vagy
ezen a csodás napon? – hallottam meg a gondolataimban forgó személy hangját,
tele megvetéssel és cinizmussal. Pont neki is ilyenkor kellett felbukkannia. Ez
valami rossz vicc és csak beképzelem, hogy itt áll mellettem.
– Most húzz el innen,
mielőtt én nem küldelek el melegebb éghajlatra olyan szinten, hogy az neked egy
cseppet sem fog tetszeni – mormogtam az orrom alatt, mivel kezdett sok lenni
belőle, de nagyon.
– Csak nem kidobott
véglegesen a kis barátod és most miatta sopánkodsz? – kérdezte nevetve, mintha
ebben lett volna valami vicces. Bár azt tudtam, hogy Jungkookot nagyban hidegen
fogja hagyni, de azért reménykedtem abban, hogy lesz benne egy kis gerinc.
– Na, idefigyelj!
Egyáltalán nem ő dobott, hanem én szakítottam vele – álltam fel, s úgy néztem
fel a magasnak mondható alakjára. – A te kis hazugságodra is fény derült.
Úgyhogy törődj bele abba, hogy senkinek sem fogsz kelleni, pláne nem nekem –
sziszegtem a fogaim között, majd kifizetve a kávét, egymagára hagytam az
üzletben.
Idegesen rohantam végig
Gangnam utcáin, egészen hazafele, most már ténylegesen. Elegem volt a mai
napból, túl sok minden történt: Szakítottam Jiminnel, Yooyoungot nem tudtam
elérni, míg Jungkookot egy életre megutáltam, olyan szinten, hogy nem akartam
őt látni, soha. Feltéptem a bejárati ajtónkat, s egy szót sem szólva a kanapén
ülő apámnak, sprinteltem fel a szobámba, ahol magamra zártam az ajtót. Az összes
dolgomat, az íróasztalomra szórtam, és mint egy rongy, úgy vetődtem az ágyamra,
s kezdtem el nézni a plafont.
Arcomat könnyek kezdték
el felszántani és csak most jöttem rá igazán, hogy a pajzs, amit nehezen
felépítettem, nem tartott örökké, mert itt és most tört darabjaira azáltal,
hogy hagytam magam elgyengülni. Pár másodperc elteltével erőt vettem magamon,
letöröltem a könnyeimet, s odasétáltam a szekrényemhez, hogy egy kényelmes
itthoni ruhába tudjak a szobámban gondolkodni majd. De mindezek előtt, előtte
szükségem volt egy alapos fürdésre, hogy ellazulhassak és lemoshassam magamról
a mai nap terheit. Azonban előre láttam, hogy ez nem lesz megoldható, mivel így
is nyakig benne voltam és nem találtam rá megoldást sehogy sem.
Viszont a gondolkodásból
azt este nem lett semmi, mivel a könnyeim nem akartam elfogyni, helyette egyre
inkább gyűltek és mire észbe kaphattam volna, alaposan elnyomott az álom.
Úgyhogy arról fogalmam sem volt, hogy miként is került rám a takaró, mivel
tudtommal magzatpózba kuporodva aludtam el az ágyam szélén, távol az
ágytámlától. Aztán ki tudja, lehet, hogy az éjszaka folyamán úgy tornásztam fel
magamat. Végül is bármi megtörténhetett.
Elfeküdt hajjal,
benyomott arccal sétáltam le a lépcsőn, s igencsak meglepődve tapasztaltam azt,
hogy apumnak, anyumnak és még valakinek nagyon is jó kedve volt a
megszokottnál. És ez eléggé szokatlannak találtam, főleg reggel hatkor, amikor
ilyenkor még aludni szoktak. Csak reménykedni tudtam, hogy nem az, akire én
gondoltam, mert a nevetésével másra nem igazán tudott utalni, mint Jiminre. Így
egyre több összefüggést véltem felfedezni egyes dolgok között, de ennek
ellenére még mindig jelentéktelennek fogadtam el a történteket.
Mivel a konyhát csak a
nappalin keresztül lehetett megközelíteni, erőt kellet vennem magamon, hogy ne
Jimin előtt törjek ki könnyekben. Abban reménykedtem, hogy ha az éjszaka
folyamán eleget agyaltam és bőgtem miatta, akkor mára teljesen jobban leszek.
De akkora egy ostoba voltam, hogy hittem ebben, mint még soha máskor. Mély levegőt
vettem és tudomást sem véve Jiminről, léptem be a nappaliba, de elég rosszul
tettem, mert ugyan csendben, de Jungkook is ott tartózkodott.
Reménykedtem abban, hogy
ez mindössze csak egy nagyon rossz vicc, de ahányszor a szememet dörzsölgettem,
mint akinek elment az esze, meg kellett bizonyosodnom arról, hogy már tényleg
itt volt, velem egy légtérben. Alaposan elkezdett velem szédülni a világ, s ha
nem támaszkodom meg az ajtófélfában, egész biztosan a földön terülök el
eszméletlenül. Most már ténylegesen összezavarodtam, még annak ellenére is,
hogy fél percen ezelőtt biztosan mertem azt állítani, hogy egyedül csakis Jimin
intézkedett a szüleimmel egy kellemes bájcsevejt.
Ahogy egyre inkább
figyeltem a két meglepett srácot, a szüleim engem faggattak, hogy minden
rendben van velem, mert alaposan lesápadtan. Őszintén? Nem, egyáltalán nem
voltam rendben. Két olyan személy is tartózkodott ebben a szobában, akiket
alaposan megismertem, ráadásul az egyikük a testnevelés tanárom, akinek az agya
folyamatosan olyan vizekre evezik, amit én teljesen utáltam. Míg a másik a volt
barátom, akivel én magam szakítottam és még mindig nem tettem magamat túl
rajta. Azonban ezt nem akartam velük közölni, elég volt, ha csak egyedül Jimint
ismerik és elfogadják. Bár, ha a megérzéseim nem csaltak, akkor anyum nagyon is
jól ismerte Jungkookot, mivel neki is lehetett beleszólása abba, hogy bekerül-e
a suliba, mit testnevelés tanár.
– Jó reggelt Mijoo,
örülök, hogy láthatlak a tegnapi kis veszekedésünk után – húzódott Jungkook
arcára egy gúnyos vigyor, melyet legszívesebben egy pofonnal tudtam volna
eltűntetni onnan.
Szinte már villámokat
szórtak a szemeim, amiért Jungkook felhozta a kávézós jelenetet, ráadásul ezzel
a hangnemmel elárulva azt is, hogy milyen kapcsolatot is folyatatok már vele
egy ideje. Ennél mérgesebb már csak akkor tudnék lenni, ha ez a tapló felhozná
azt, hogy már nem alkotunk egy párt Jiminnel, mivel a szüleimnek erről biztosan
nem szólt a másik jó madár. Nos, most vagy én éreztem meg előre, hogy már pedig
előbb vagy utóbb is el fog járni a szája vagy eddig is a szándékai között
lehetett, mert pont most hagyta el a száját, amitől nagyon is tartottam.
– Elmondtad a szüleidnek,
hogy az itt Jiminnel, lassan huszonnégy órája lesz az, hogy nem vagytok együtt?
– nézett rám Jungkook egy ördögi mosollyal, mivel tudta, hogy ezzel igencsak
kényes témát érintett mind nálam, mind pedig Jiminnél.
Tekintetemet Jiminre
vezettem, aki meglepően sokkos állapotba került velem együtt. Ha nem is én
fogom a baját ellátni, akkor majd Jimin teszi alaposan helyre, aminek igencsak
örültem volna, hisz legalább megtanulja hol is volt a helye.
– Mijoo, igaz, amit
Jungkook mond? – hallottam meg apám hangját, akit egyre jobban kezdett elönteni
a méreg. – Erről miért csak most hallok? És miért pont egy olyan személytől,
akit kevesebb, mint hat órája ismerek? – cikázott a tekintete közöttem és Jimin
között.
– Ezt inkább tőle
kérdezd, ő mindent tud – jelentettem ki határozottan, mivel nekem eszem ágában
sem volt megtenni.
Itt volt az idő Jungkook,
hogy elásd magadat mindenki szemében és rájöjjenek, milyen ember is vagy te
valójában…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése