Ígéretemhez híven, másnap
a suliban tengődve figyeltem a diákokat. A hosszú lépcső mellett futó korlátnak
neki dőlve kerestem a tekintetemmel Jungkookot, hátha megpillantom. Nem kis
erőfeszítés kellett nekem ahhoz, hogy egy hét után kiszabaduljak a szobám
fogságából, főleg nem úgy, hogy egy illető miatt volt az egész. Ugyan a szüleim
nem igazán nézték jó szemmel, hogy azok ellenére, amiket viták miatt tudtam
csak kikönyörögni, mégis megszegem most. Nem árultam el nekik, hogy mégis miért
hagytam el a házat, de volt egy sejtésem, nagyon is tudták az okát.
Nyíltan az arcomra volt
írva az oka, hogy Jungkook miatt tettem mindent. Bizonyítani szerettem volna,
hogy, amit este a telefonba mondtam, az nem hazugság volt, hanem a színtiszta
igazság, amire csak hónapokkal később sikerült rájönnöm. Reménykedtem abban,
hogy még nem késtem el teljesen a dolgokkal, bár egy a millióhoz, hogy nincs
sok esély arra, amiben én bízom.
Annyira elmerültem a
diákok tanulmányozásában, hogy a csengő hangja volt a vészjelző, illene már
órára mennem. Csalódott sóhaj hagyta el a számat, mert Jungkooknak nyoma sem
volt az elmúlt háromnegyed órában. Utolsónak értem be a terembe, ahol az
osztálytársaim meglepődött tekintettel meredtek rám. Hát én is hasonlóan
reagálnék, ha be lenne jelentve valakinek a hiányzása és idő előtt térne
vissza. Bár azért kétlem, hogy ennyire meglepő legyen az egész és két percnél
tovább bámuljanak rám, miközben a fejükben biztosan lejátszódott, hogy más
bolygóról is származhatok.
Meglapulva a leghátsó
padsorban, nem csináltam semmit órán, egyszerűen csak az ablakot figyeltem,
amint végig folynak rajta az esőcseppek, ami időközben elkezdett szemerkélni.
Esernyő sem volt nálam, a szüleimet meg nem akartam a szabadnapjukon
megzavarni, szóval a hazajutásom nem épp volt egyszerű téma.
Egész nap nem láttam
Jungkookot, se Yooyoungot a suliban, ami az utóbbi személyre nem épp volt
jellemző, hogy lógjon a suliból. Szóval a mai napom másból sem állt, mint
némaság és az étel böködése, ami a gyomromba kialakult szikla miatt
lehetetlenség volt. És lassan ugyan, de biztosan mára a sulinak vége volt, így
mehettem haza bevetni magam az ágyba.
Kilépve az esős időbe, a
kezemmel próbáltam hárítani az esőcseppeket, ami szerintem felesleges volt. Már
léptem volna a le az utolsó lépcsőfokról, amikor valaki egy esernyőt tartott
fejem fölé. Nem is kicsit lepődtem meg, ezért a lehető leggyorsabban fordultam
meg, ezzel felpillantva az illetőre. Akkor abban a pillanatban hatalmas kő
esett le a szívemről, amikor szembetaláltam magamat Jungkookkal, akinek az
arcán egy kisebb mosoly terült el. Nem tudtam eldönteni, hogy én is mosolyogjak
vagy éppen sírjak, mert láthatom őt, egyedül abban voltam biztos ez volt a mai
nap, fény pontja. Ha nem lettünk volna emberek között, biztosan megöleltem
volna őt, de tehettem. Nem akartam feltűnést kelteni…
– Egész nap azt vártam,
hogy feltűnj, hol voltál ennyi ideig Jungkook…? – kérdeztem elhaló hangon tőle,
amennyire kitelt tőlem.
– Ne haragudj, volt egy
kis dolgom, ami miatt ma nem tudtam bejönni – sóhajtott, miközben mélyen a
szemembe nézett.
Láthatta, hogy a
szememben minden tükröződik, de nem éppen a boldogság. Hát ez tényleg így volt,
mivel nem éppen akartam jobb kedvre derülni, még akkor sem, ha láthattam
Jungkookot. A tegnapi telefonbeszélgetésünk még mindig nem hagyott nyugodni,
mivel én elmondtam, mit is érzek, de ő semmit nem mondott. De aztán ki tudja,
lehet, hogy én nem hagytam meg neki a lehetőséget, mivel egyből rá is csaptam a
telefont. Igen, itt szó szerint én voltam a hibás, nem ő…
Csak megragadtam a karját,
majd a pocsolya és az eső ellenére is elkezdtem húzni, tulajdonképpen még én
sem tudtam, hogy hová. El szerettem volna tűnni a suli elől, a lehető
leggyorsabban, a végén még valaki rájött volna arra, hogy volt valami közöttünk
és az nem épp lett volna szerencsés eset. Még a kávézóban is csendben ültünk
egymással szemben, miközben Jungkook engem figyelt a tekintetével, én az
ujjaimmal malmoztam. Féltem felnézni rá, hiszen volt egy olyan érzésem, hogy a
tegnapi nappal kapcsolatban kérdőre fog vonni. Rettegtem, mint egy nyárfalevél,
hiába mondta azt még az nap, hogy fontos vagyok neki és a társai. Hiába a sok
őszinte dolog, ha nem mondja még egyszer, akkor semmi igazság nem rejlett
mögötte, csak átverés volt az egész és én szépen bedőltem neki és a játékainak.
Ha így is volt, akkor elkönyvelhettem, hogy sokat változtam és hajlandó vagyok
bedőlni egy pasi hazug szavainak.
– Tudod Jungkook, amit
tegnap mondtam az mind igaz volt, de szép és jó, hogyha te nem mondod egyenesen
a szemembe a dolgokat. Őszinte voltál aznap, mégis köntörfalaztál, amivel nem
tudtam, mit kezdeni. Kérlek, mondd, mire számítsak… – szólaltam meg egy kis idő
után, amikor már azt éreztem, hogy volt kellően bátorságom.
– Mondjam most konkrétan
azt a szemedbe, hogy szeretlek, jobban az életemnél és szeretném veled komolyan
venni a dolgokat, de félek? Egyenesen rettegek attól, hogyha össze is jönne a
dolog, akkor ki is derülne egyhamar a dolog, nem lehetne sokáig titokban
tartani – felelte letörten, de legalább bevallotta.
– Engem nem érdekel, hogy
mi történik vagy éppen mi a következménye… Szeretnék melletted lenni, és ezt
komolyan is gondolom! – mondtam határozottan, hogy ő is megértse, nem akartam
tétovázni.
– Igazad van, de
érettségi előtt állsz, nem szeretném a jövődet elrontani. Viszont a te döntésed
is, és ha te így gondolod legyen, próbáljuk meg – mondja egy halvány mosollyal
az arcán, amitől bennem is felcsillant egy halovány remény a tényleges
boldogságra.
Azóta a nap óta, mióta
elmondtuk a másiknak, mi is az igaz, együtt töltöttük a boldog perceket. Semmi
nem állhatott közénk. A titkunk is biztonságban maradt, így miután az
érettségit sikeresen letettem és az egyetemen is betudtam biztosítani egy
helyet, tényleg annyi időnk volt a másikra, mint még soha azelőtt. Ezelőtt
Jiminnel sem tudtam ennyit találkozni, szóval a Jungkookkal való találkozásom
maga volt az áldás számomra.
Éppen a fürdőből jöttem
ki, kezemben egy kisebb meglepetéssel, amit Jungkooknak szántam. Most biztosan
megfordulhat egypár embernek a fejében, hogy milyen ajándék lehet az, ami a
fürdőből származik. Persze nem konkrétan onnan, de… Na mindegy is. Egyenesen
Jungkook mellé sétáltam, lehuppanva az ágyra és azon eldőlve. Éppen egy közös
nyaraláson voltunk túl, és pakoltunk össze. Emiatt a pont akkor hajtogatott
ruhájára feküdten, de valahogy muszáj voltam felkelteni a figyelmét, fontos
dolog volt. Csendben pislogtam fel rá, nem akartam megszólalni, arra vártam,
hogy ő kérdezze meg, mit is szeretnék, ami nem várhatott addig, ameddig haza
nem érünk.
– Mondjad, most mi jött
rád, hogy veled foglalkozzak – mosolyogva nyomott egy apró csókot a számra.
– Nos, nem tudom mennyire
lennél elragadtatva, ha közölném veled, hogy gyerekünk lesz – kezdtem el
sejtelmesen mosolyogni, hogy majd remélhetőleg leesik neki.
– Csak viccelsz Mijoo,
egyetemista vagy, ráadásul még nem is kértem meg a kezedet – ült le mellé,
értetlenül meredve rám.
– Nem viccelek, itt a
teszt, amely világosan azt mutatja, hogy pozitív. Ezért jöttek rám azok a
rosszullétek, és már a hatodik hétben vagyok – hajtottam a fejemet az ölébe,
miközben boci szemekkel néztem fel rá, hogy higgyen nekem.
Ördögi mosoly bújt meg az
arcán, miszerint kezdett már hinni nekem, ezért, mint általában, most is a
derekamnál fogva kapott fel és pörgetett meg a saját tengelye körül, majd
terített el az ágyon. Kaptam egy gyors homlok puszit, majd egy bólintást, hogy
ő elhiszi nekem a dolgokat, és tette tovább a dolgát. És innentől kezdve, az
kezdődött a mi történetünk, ami még tartogatott bőven meglepetéseket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése